Az FNK első, egynapos konferenciájának 2018. október 11-én az ELTE Bölcsészettudományi Kara adott otthont, a Történelem Segédtudományai Tanszék szervezésében. A helyszínválasztás azért volt különösen indokolt és szimbolikus, mert 1777-ben ezen a karon jött létre a honi numizmatika első tudományos műhelye. A konferencia szervezésével hagyományt kívántunk teremteni: szerettük volna elérni, hogy az FNK a következő években – újabb és újabb helyszíneken megrendezve – a magyar numizmatika kiemelkedő jelentőségű fórumává váljon. Tervünk szerint az egyik évben az ELTE, a következőben pedig egy jelentősebb numizmatikai gyűjteménnyel rendelkező vidéki múzeum a házigazda. 2019-ben a nyíregyházi Jósa András Múzeum vállalta fel a konferencia megrendezését. 2020-ban ismét az ELTE következett volna, ám a koronavírus-járvány ezt megakadályozta. Nem adtuk fel, végül 2021. november 10-én online formában az ELTE szervezésében valósulhatott meg a III. FNK, amelyen 11 érdekes előadás hangzott el, magyar és külföldi előadók részéről. Az első konferencia tanulmánykötetének sikere után nem lehetett kérdéses, hogy a harmadik konferencia tanulmányaiból is kötetet kell szerkesztenünk.

