Üdvözöljük!

A Fiatal Numizmaták közössége 2018-ban jött létre, amikor néhányan elhatároztuk egy numizmatikai konferencia megszervezését. Mintául a régész kollégák hasonló konferenciái szolgáltak, hiszen célkitűzéseink is azonosak: a fiatal nemzedék szakmai támogatása. Azóta – egy év kihagyással – évente rendezzük meg a Fiatal Numizmaták Konferenciáját.

Ez az oldal azért jött létre, hogy a konferenciákkal kapcsolatos tudnivalók együtt hozzáférhetőek legyenek, de igyekszünk időnként a közösségünkhöz tartozó kutatóktól rövid bejegyzéseket, figyelemfelhívó írásokat is közölni.


Kapcsolatfelvételhez használja a láblécben található hivatkozásokat!

Friss bejegyzéseink


  • FNK 2026 – Felhívás

    Felhívás A Fiatal Numizmaták Konferenciája immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre ezúttal Debrecenben a Déri Múzeum és a Debreceni Egyetem közös szervezésében, együttműködve a Nemzeti Pénzverésünk Fénykora (1440–1540) kutatóműhellyel (NKE NITK). Az FNK célja, hogy megnyilatkozási felületet nyújtson a pályájuk elején járó kutatóknak, másrészt elősegíteni az ígéretes tehetségek szakmai fejlődését. A konferencia lehetőséget kíván teremteni a…

    FNK 2026 – Felhívás
  • Call for Papers – 2026

    8TH CONFERENCE OF YOUNG NUMISMATISTS 9-11 November 2026 The Conference of Young Numismatists will be held for the eighth time, this year in Debrecen, organized jointly by the Deri Museum and the University of Debrecen, in cooperation with the research group The Golden Age of Hungarian Coinage (1440-1540) (Ludovika University of Public Service, NITK). The…

    Call for Papers – 2026
  • NUMOPHYLACIUM NOVUM III. (2021)

    Az FNK első, egynapos konferenciájának 2018. október 11-én az ELTE Bölcsészettudományi Kara adott otthont, a Történelem Segédtudományai Tanszék szervezésében. A helyszínválasztás azért volt különösen indokolt és szimbolikus, mert 1777-ben ezen a karon jött létre a honi numizmatika első tudományos műhelye. A konferencia szervezésével hagyományt kívántunk teremteni: szerettük volna elérni, hogy az FNK a következő években…

    NUMOPHYLACIUM NOVUM III. (2021)